Itt vagy: Sörtúra.hu Sörözni jó! Aranykorsó Díj 2012 - Eredmények

Aranykorsó Díj 2012 - Eredmények

Írta:  · 2013. március 27.
Értékelés:
(2 szavazat)

A Sörtúra és a Kocsmablog nemrégiben meghirdette az Aranykorsó Díj-at, melyben 2012 legjobb kocsmáját kerestük. A szavazás lezárult, az eredményeket feldolgoztuk és győztest hirdetünk!

 

 

 

 

 

A szavazás 1 hónapig, 2013. február 4.-től március 2.-ig, tartott, ami idő alatt 10.256 szavazatot adtatok le a résztvevő 38 kocsmára. Több kocsma is fej-fej mellett haladt az első 2 hétben, ezért nem lehetett tudni ki kerül ki nyertesen. A szavazatokat a Ti, a vendégek, adhattátok le az általatok legjobbnak tartott kocsmára. A szavazás elején 3 kocsma volt egymás mellett: az Ámor Söröző, az Andersen és az Andersen 2. Nagyon sokáig úgy tűnt, hogy ebből a hármas fogatból kerül majd ki a győztes, de a verseny felénél begyújtotta a rakétákat az Ellátó Kert is és minden vendégét mozgósítva megnyerte ezt a versenyt. Természetesen a végsőkig izgalmas verseny alakult ki az élboly tagjai között, de ahogy egy kultikus filmben már többször elhangzott: „Csak egy maradhat!
Kicsit ültünk az eredményeken, de kizárólag azért, hogy mindenre kiterjedő beszámolót tudjunk nyújtani Nektek. Mint már említettük összesen 10.256 szavazat érkezett a 38 résztvevő kocsmára, ami szerintem nagyon szép részvételi arányt jelent. Ezek a szavazatok 3.685 IP címről érkeztek, ami azt sejteti, hogy a kocsmában ülve adtak le sok szavazatot, hiszen ugyanazt a hálózatot használták. Ezt a feltételezést megerősítendő, hogy a verseny ideje alatt  a Sörtúra weboldalát 1.026 alkalommal mobil eszközökről érték el. Természetesen gondosan ügyeltünk arra, hogy mindenféle ügyeskedést kizárjunk, ezért rendszeresen ellenőriztük a háttérben honnan és hogyan is érkeznek a szavazatok. Örömmel mondhatom, hogy semmilyen váratlan vagy aggasztó esemény nem történt a szavazás közben, mindenki csak a megengedett határokon belül mozgott és kihasználta a technika által nyújtott lehetőségeket. Több kocsma is nagy kampányolt többnyire a Facebook oldalán, de volt olyan is, aki kitapétázta a kocsmát is a plakátokkal.

 

A száraz számok:
Összes szavazat: 10.256
IP címek száma: 3.685
Oldalletöltések száma: 14.264
Forgalom forrása:
Facebook: 7.056, Direkt: 4.495, Google: 1.159, Facebook mobil: 1.026, Kocsmablog: 272  

Az összes résztvevő kocsma és a rájuk leadott szavazatok száma így alakult:
1. Ellátó kert: 2.227, 2. Ámor söröző: 1.773, 3. Andersen 2: 1.079, 4. Füge udvar: 631,
5. Andersen Pub: 576, 6. Retro kert & Coffee: 493, 7. Akácfa söröző: 244, 8. Gyűrű Pub: 205,
9-10. Snaps Galéria söröző / Hrabal söröző: 189, 11. Cech In sörtár: 166, 12. Krúdy söröző: 159,
13. Pinyó klub: 157, 14-15. Orfeusz Pub / Ötkert: 147, 16. Bohemia söröző: 140,
17. Lánchíd söröző: 129, 18. Könyvtár presszó: 126, 19. Rizsa Chat Bar: 121,
20. Tip-Top presszó: 112, 21. Magyar söröző: 108, 22. Limit bár: 100, 23. Opera Pub: 99,
24. Napközi bisztró: 95, 25. Kakas Deák: 91, 26. Oktogon presszó: 90, 27. Neo Pub & Café: 85,
28. Suszterinas Pub: 74, 29. Club söröző: 73, 30. 3 Ász söröző: 63, 31. K9 sörbár: 61,
32. Blaha söröző: 60, 33. Rózsadomb eszpresszó: 59, 34-35. Mentsvár söröző / Kakas Kálvin: 42,
36. Kakas Móricz: 36, 37. Kakas Deák-Plusz: 35, 38. Bródy söröző: 33

A szavazásnak csak 1 győztese lehetett, de mint azt már az elején is jeleztük egy szakmai díj is kiosztásra került, melyet a verseny folyamán tanúsított teljesítménye alapján nem volt kérdés, hogy az Ámor Sörözőnek ítéljünk.
Köszönjük szépen a résztvevő kocsmáknak és a győzteseknek pedig gratulálunk!

Következő esemény

  • Whisky Show 2014
    Whisky Show 2014

    Mivel minden héten sörfesztivál volt, gyakorlatilag egész évben, így igazi felüdülés egy kicsit végre mást kóstolni, ami történetesen a kedvencem, a whisky! Idén a Sofitelben kerül megrendezésre a Whisky Show nagyjából 100 különböző whiskyvel! Tovább...

    • Időpont: 2014. 11.08. - 14:00 - 20:30
    • Esemény: Whisky Show 2014

Térkép


Sörtúra nagyobb térképen való megjelenítése

Facebook

ilovesorbanner230x250

Sörtúra közösség

Légy sörrekész! Kövess minket a legnépszerűbb közösségi portálokon!

A SörTúráról

ELVEZET ÁLMAID PUBJÁBA!

Söröznél, de nincs kivel? Drága a sör, nagy a füst? Csatlakozz Magyarország első sörtúrájához, amivel felfedezheted Budapest legjobb kocsmáit!