Itt vagy: Sörtúra.hu Sörözni jó! Emeljük Kalapunkat

Emeljük Kalapunkat

Írta:  · 2014. március 14.
Értékelés:
(1 szavazat)

 A Kalap az a hely, ahol több liternyi meglepetés és egy zongora is kényelmesen elfér.

 

 

 

 

Az még nem egy nagy dolog, hogy van egy új kocsma a 7. kerületben, hiszen minden sarkon van egy, de a Kalap szerintem említést érdemel, mert se nem sorolható a romkocsmák sorába, se a tucat kocsmák kategóriájába. Ez egy olyan hely, amit törzshelynek lehet nevezni pár látogatás után, mert az otthonos hangulat rendre visszacsalogat.
A minap elígérkeztem egy barátom koncertjére (amit már egy ideje halogatom sajnos), amit a Kalap névre hallgató helyen tartottak. Nem voltam előtte itt, így sikerült összekötnöm a kellemeset a hasznossal, mert a FB oldal alapján érdekesnek tűnt és így alkalmam nyílt arra is, hogy megnézzem a Kapucinus Sörfőzde kínálatát is.
Már érkezéskor sejtettem, hogy tetszeni fog a hely, mert egy nagyon hangulatosan berendezett és megvilágított hely fogadott. Én személy szerint imádom az olyan helyeket, ahol hangulatvilágítás van, így már jól indult az ismeretségünk. Van 2 asztal egy „pódiumra emelve”, amik szinte 2 külön boxként üzemelnek, ami szerintem ötletes megoldás, mivel minden helyet kihasználnak, amit csak lehet. A helykihasználás azért fontos a Kalap esetében, mert kisebb, mint amire számítottam, de ez nekem csak még inkább hozzátett a bájához. A 2 box gyakorlatilag a kirakatba került ki és összesen kétszer 2 fő tud odaülni, így ez ideális egy randira szerintem. Jelzem a kirakatban jelző nem azt jelenti, hogy mindenki megbámul, gyakorlatilag beleépül az ember a helybe. Nagyjából 40 fő fér el kényelmesen egyszerre, szerintem a koncert alatt voltunk többen is, de már kicsit zsúfolt érzésem volt. A hely szépen van kidekorálva, mivel kezdésnek a plafonról kalapok lógnak le, ami hozzátesz az egyedi érzéséhez. Éééés van egy zongora is, amit bárki használatba vehet, aki éppen ott fogyasztja el a sörét és tud zongorázni.
Amiről nem tettem még említést, hogy mit is lehet itt fogyasztani. A jól bevált slágertermékek mellett lehet még kapni a Kapucinus Sörfőzde söreit is, méghozzá mindet, ugyanis a Kapucinus weboldalán ez áll: „Kapucinus sörfőzde hivatalos sörözője”. A sörök minőségéről nem teszek említést, mert megszomjazom. :) Az általam mindenhol mérceként állított ital 590 Ft (a Jim Beamre gondolok természetesen), ami ezen a környéken igen jutányos. A pálinka készlet szintén impozáns, mivel lehet Nobilist, Márkházit és Harmatrázót is kapni, úgyhogy van mivel lekísérni a sört. Ha ezek eddig nem hoztak volna lázba, akkor ihatsz egy koktélt is, mert abból is akad választék bőven. Ezek után már csak hab a tortán, hogy olyan melegszendvicset lehet kapni, ami istenien néz ki. Konkrétan majdnem megettem a barátom elől a melegszendvicset olyan ínycsiklandó volt. Jelenleg csirkés rukkolás extra, tormakrémes csülkös lila hagymás és vega full zöldséges a kínálat, aminek darabja 890 Ft, de mondanom sem kell, hogy megéri! (információim szerint ez bevezetési ár, úgyhogy itt az ideje kipróbálni)
Azt hiszem nem kell külön mondanom, hogy mindenképpen ajánlom a személyes megkeresést. A fenti érvek, így visszaolvasva engem csont nélkül meggyőznének erről, de ha nem mentek, akkor több sör marad nekem.

A zenekarról pedig annyit, hogy Szentgyörgyi Hanna és Gerendás Dávid alkotják, akik régóta zenélnek együtt zenei tanulmányaik befejezése után. Főként feldolgozásokat (továbbá saját számokat is elvétve) amiket a nagyérdemű nem hall ilyen formában.
Egyébként pedig a koncert zseniális volt, ha valakit érdekelne, akkor ITT tud belehallgatni.

 

A képek:

Következő esemény

  • Whisky Show 2014
    Whisky Show 2014

    Mivel minden héten sörfesztivál volt, gyakorlatilag egész évben, így igazi felüdülés egy kicsit végre mást kóstolni, ami történetesen a kedvencem, a whisky! Idén a Sofitelben kerül megrendezésre a Whisky Show nagyjából 100 különböző whiskyvel! Tovább...

    • Időpont: 2014. 11.08. - 14:00 - 20:30
    • Esemény: Whisky Show 2014

Térkép


Sörtúra nagyobb térképen való megjelenítése

Facebook

ilovesorbanner230x250

Sörtúra közösség

Légy sörrekész! Kövess minket a legnépszerűbb közösségi portálokon!

A SörTúráról

ELVEZET ÁLMAID PUBJÁBA!

Söröznél, de nincs kivel? Drága a sör, nagy a füst? Csatlakozz Magyarország első sörtúrájához, amivel felfedezheted Budapest legjobb kocsmáit!