Itt vagy: Sörtúra.hu Sörözni jó! A IV. Budavári Lagzi kezdi megtalálni a helyét

A IV. Budavári Lagzi kezdi megtalálni a helyét

Írta:  · 2014. június 22.
Értékelés:
(0 szavazat)

A Budavári Sörfesztivál minden évben az egyik legnagyobb sörös fesztiválként van jelen és ez idén sem volt másképpen. Annyi különbség volt idén, hogy kivételesen egész jól sikerült, néhány apró kellemetlenségtől eltekintve.

 

 

 

 


Idén már a 4. alkalommal rendezték meg a Budavári Sörfesztet, ami gyakorlatilag a sörök népszerűségének robbanásszerű növekedésével egy időben indult útjára. Az első fenomenális volt, de sajnos azóta több olyan változás történt, ami a szememben teljesen vállalhatatlanná tette a rendezvényt. Ez alkalommal viszont elég baráti jellegűre sikeredett a sörfeszt, ami élhetőbbé varázsolta az egészet.


Minden évben próbálnak valami újdonsággal előrukkolni, így idén a tematika Csehország köré épült, hogy kis színt vigyenek egy manapság már átlagosnak számító sörfesztiválba. Ennek megfelelően voltak cseh sörök, de a szűretlen pasztőrizálatlan Pilsner Urquell-t leszámítva semmi olyanhoz nem jutott az ember, amit a Hrabal-ban vagy valamelyik sörboltban ne kapna meg. Az egyébként, hogy a Pilsner különlegesség mellé berakhattak volna egy olyan csapost, aki nem közönyös és paraszt talán emelhetné a cég renoméját legközelebb! Volt egy Ciderliget névre hallgató rész is, ahol nagy meglepetésre mindenféle cidert lehetett kapni. Sok jót nem tudok mondani erről, mert nagyjából 3 bódéból állt a fesztivál ezen része. Már csak azt vártam, hogy a sörfeszt eme kietlen részén átfújjon a szél egy szalmabálát. Érdemes lenne némi értelmezési továbbképzésre beiratkoznia a szervezőknek, mert annyira be volt ez a rész harangozva, hogy az ember kb arra számított, hogy 7-8 stand lesz, ahol különlegesebbnél különlegesebb cidereket lehet majd kapni. Nem szabad elmenni a kézműves sörök mellett sem, mivel sikerült belefutni olyanokba, amiket az 1 héttel korábbi Főzdefeszten még nem sikerült megkóstolnom. Ezek között volt a Ludas Sörfőzde, aminek a meggysöre igen jól sikerült. Illetve itt volt lehetőségem a Betty Babe névre hallgató csodát is megkóstolni, ami a Főzdefeszten nem sikerült. Már egy ideje keresem azt a sört, ami a napsütötte nyári napokon felüdülést tud nyújtani, sör íze van, élvezet inni és mégsem egy túl markáns ízvilágú nedű. Jelentem megtaláltam. Bár egy Nohoplimit is mindig jól esik és a Távoli Galaxis is örök kedvenc, de már egy ideje keresek valami újat, amit szerencsére most megtaláltam.


Maga a fesztivál elég családias volt, szokatlanul kényelmesen lehetett mozogni a területen, nem lökdösődtek, nem álltak egymás hegyén-hátán a látogatók. Talán most éreztem először úgy, hogy ez a sok sörfesztivál ténylegesen ér valamit és élhetőbbé teszik egymást azzal, hogy eloszlik az embertömeg. A belső udvarra be sem mentünk csak bekukucskáltunk, mert nem volt bent semmi érdekes. Ott csápoltak a fiatalok és a kicsit korosabbak a retro koncertekre, ami igazi lagzi hangulatot kölcsönzött a sörfesztnek.


Summa summarum egészen jól sikerült az idei Budavári Sörfeszt, ami nagyban köszönhető annak, hogy több helyen is lehetőség van a sörök élvezetének hódolni. A metapay-es rendszer még mindig nem a kedvencem és az sem tetszik, hogy a korsóért letétet kell hagyni, de már kezdem megszokni és jobb, hogy normálisan üvegkorsóból tudok inni. Fun fact, hogy valami más külalakú korsót kaptam, mint a többiek, ami azt a kérdést veti fel, hogy ez vajon direkt valami kis kivételezés vagy szimplán nem tudtak annyi korsót összegyűjteni, amennyi kiszolgálja a népet? Jövőre kiderül majd…

Következő esemény

  • Whisky Show 2014
    Whisky Show 2014

    Mivel minden héten sörfesztivál volt, gyakorlatilag egész évben, így igazi felüdülés egy kicsit végre mást kóstolni, ami történetesen a kedvencem, a whisky! Idén a Sofitelben kerül megrendezésre a Whisky Show nagyjából 100 különböző whiskyvel! Tovább...

    • Időpont: 2014. 11.08. - 14:00 - 20:30
    • Esemény: Whisky Show 2014

Térkép


Sörtúra nagyobb térképen való megjelenítése

Facebook

ilovesorbanner230x250

Sörtúra közösség

Légy sörrekész! Kövess minket a legnépszerűbb közösségi portálokon!

A SörTúráról

ELVEZET ÁLMAID PUBJÁBA!

Söröznél, de nincs kivel? Drága a sör, nagy a füst? Csatlakozz Magyarország első sörtúrájához, amivel felfedezheted Budapest legjobb kocsmáit!