Itt vagy: Sörtúra.hu Sörözni jó! Sárkányméreg

Sárkányméreg

Írta:  · 2011. március 25.
Értékelés:
(0 szavazat)

Megint csak bebizonyosodott, hogy van egy mondat, amit szinte határtalanul lehet értelmezni és általában egy FERGETEGES este születését jelenti….ez a mondat: „Igyunk meg egy sört!” :)

A dolog kedd este történt, amikor is mindenkire ráfért egy sör. Úgy gondoltuk, hogy igazi „lokálpatrióták” leszünk és a csepeli HÉV Sörözőben fogyasztjuk el ezt a nedűt. Az első sörök jól estek és már távoztunk volna az egységből, amikor is eszembe jutott, hogy legalább 1 kiszálló felest igyunk, ha már tényleg tartjuk magunkat a „pár sör” elvhez. Ez volt a hiba, amit elkövettem, mert az emberi kíváncsiság győzedelmeskedett egy Black Dragon nevezetű ital láttán!

Nem ismertem ezt az italt, pedig elmondhatom magamról, hogy elég nagy tudásra tettem szert az évek folyamán. Az árából kiderült, hogy az ital valami kommersz cucc, mert 210 magyar pénzt kellett leszurkolni egy 5cl-es adagért! A kommersz piát egyikünk sem szereti és fiatal, önpusztító korszakunkban is csak végszükség esetén nyúltunk ehhez, de a név és a kíváncsiság most eluralkodott rajtunk…

A pultos, nevezzük Pilunak :), előre figyelmeztetett, hogy ez durva lesz és Ők már megfejtették, hogy ezt egy „híres” színész után nevezték el „Black Dragonnak”. Ez a színész Don „The Dragon” Wilson volt!!! Ha valaki nem ismerné ezt a legendát, akkor kis háttérinfót ITT talál, Én csak annyit mondanék, hogy rengeteg filmben játszott, harcművész volt és legalább Chuck Norrisi magasságokba emelkedett keménység szintjén. :) A pia nagyjából olyan volt, mint a „Sárkány” színészi karrierje…kirázott tőle a hideg (nem jó értelemben), miközben mégis ütött (ez a filmekben szó szerint értendő). Keveredett az Unicum, a Jager és a Keserű íze, ami annyira talán még nem is lett volna szörnyű, ha nem lett volna utóíze! Visszagondolva lehet csak az utóízéhez mérten tűnt elfogadhatónak az íze… :)

A konklúzió az, hogy a „Black Dragon” van olyan durva, mint a névadója, de abszolút nem szeretném rendszeresíteni az éjszakáimban, mert a „sárkányméreg” nem egészséges.

Egyszer megéri kipróbálni! :)

Következő esemény

  • Whisky Show 2014
    Whisky Show 2014

    Mivel minden héten sörfesztivál volt, gyakorlatilag egész évben, így igazi felüdülés egy kicsit végre mást kóstolni, ami történetesen a kedvencem, a whisky! Idén a Sofitelben kerül megrendezésre a Whisky Show nagyjából 100 különböző whiskyvel! Tovább...

    • Időpont: 2014. 11.08. - 14:00 - 20:30
    • Esemény: Whisky Show 2014

Térkép


Sörtúra nagyobb térképen való megjelenítése

Facebook

ilovesorbanner230x250

Sörtúra közösség

Légy sörrekész! Kövess minket a legnépszerűbb közösségi portálokon!

A SörTúráról

ELVEZET ÁLMAID PUBJÁBA!

Söröznél, de nincs kivel? Drága a sör, nagy a füst? Csatlakozz Magyarország első sörtúrájához, amivel felfedezheted Budapest legjobb kocsmáit!

 

Hírlevél

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy e-mailben is értesülj a legfrissebb információkról!