Én ami előtt megalapítottam a saját cégemet rengeteg mindent megtanultam. Megtanultam bizonyos közgazdasági fogalmakat, akkor is, hogy ha lesz egy profi közgazdász a cégben, hiszen hogyan is nézne ki, ha fogalmam sem lenne arról, éppen mit akar nekem elmondani vagy elmagyarázni. Arról nem is beszélve, hogy a döntéseket nekem kell meghozni, azt nem testálhatom át senkire sem, ehhez pedig értenem kell ahhoz ami éppen szóban forog. Megtanultam rengeteg dolgot a munkavállalók foglalkoztatásával kapcsolatosan, a stresszkezelés fontosságáról és még sorolhatnám, hiszen nekem az is nagyon fontos volt, hogy ne csak egy jól működő, hanem bizony egy jó hangulatú csapatot tudjak összeállítani, ahol a vállalati légkör több mint jó, mert nekem ez mindig minden munkahelyemen problémát jelentett. Én pedig különb helyet szerettem volna létrehozni az emberek számára.
Ma pedig már büszkén mondhatom, hogy ez sikerült, hiszen tényleg mindenki jól érzi magát, és azt látom az embereken, hogy szívesen jönnek be dolgozni. Nyilván a munka fárasztó, hiszen egy építőipari munka mindig nehéz, de alapjaiban úgy érzem, hogy mindenkit kárpótol a hangulat és a légkör.
Én pedig azóta is folyamatosan fejlődök, hiszen rengeteg minden van még amit nem tudok és a folyamatosan fejlődő világ azt gondolom mindig is fog ilyennel szolgálni, ami elé állok szívesen és bátran, egyetlen dolgot kivéve, mert a munkavédelem nekem mindig örök utált mumus marad. Persze nem az a része, ami azért kell, hogy egy-egy váratlan baleset kapcsán gyorsan és hatékonyan tudjunk cselekedni és meg tudjuk védeni a munkavállalókat a nagyobb sérülésektől, hanem a rengeteg jogszabály, a jegyzőkönyvek tömkelege, amit én sosem fogok tudni átlátni, talán azért, mert nem is szeretnék. Persze erre van egy tökéletes csapat, az activesafety, aki mindenben segítségemre van, így ezt a lemondást kényelmesen meg is tehetem és tudok koncentrálni a fontos céges döntésekre a fejlődés és a növekedés terén. Mondjuk nem tudom mi lenne velem, ha ők nem nyújtanának ennyire profi segítő kezet ezen a téren, de hála a jó égnek ezen nem kell gondolkodnom.