Az emberek nagy többsége arról panaszkodik, hogy nem csak hogy fárasztónak találja a munkáját, hanem bizony a csapatot, a munkatársakat sem igazán szereti. Nem szeret bejárni a munkahelyére és szinte minden reggel kihívásként nehezedik rá. Én ezzel szemben azt tudom elmondani, hogy iszonyatosan szerencsés vagyok, hiszen nem csak hogy imádom amit csinálok és azt gondolom, hogy az eredményeim is azt igazolják, hogy ügyesen és hatékonyan végzem a dolgom, nem mellesleg egyre feljebb és feljebb tudok sétálni a ranglétrán, de a kollégáimat is nagyon szeretem, és ami talán még ennél is furcsábban hathat, hogy a főnökömmel is iszonyat jó a viszonya az egész csapatnak.
Soha, egyetlen helyzetben sem fordult elő, hogy akár szakmailag akár emberileg ne a legjobb szándékával és segítőkészségével állt volna felénk, és jóbarátként tudunk együtt dolgozni mindannyian, vele is, ami azt gondolom hogy a munka hatékonyságát iszonyatosan megnöveli. Egészen egyszerűen elrepül a nap és közben olyan dolgokat is meg tudunk valósítani, ami akár túlórában akár szakmai tekintetben hihetetlen kihívást kellene hogy jelentsen, ám így a csapat könnyedén és egyszerűen túl tud sétálni ezeken a feladatokon is.
Most pedig egészen kerek születésnapja közeleg a főnökömnek, ami miatt különleges ajándékot kerestünk neki. Valami olyasmivel szerettük volna meglepni, ami kivételesen nem az otthonát díszíti majd, hanem az irodáját. Gondolkodásunkban rátaláltunk a szalaibalazs.hu oldalon rengeteg vászonképre, és köztük nagyon megtetszett nekünk egy Balaton vászonkép, amit végül meg is rendeltünk. Azt gondolom, hogy nem csak hogy meg fog rajta lepődni, hanem nagyon fog örülni is, hiszen a Balaton a mindene, ha csak teheti ott tölti a szabadidejét, és így már az irodájában is élvezheti kicsit a szépségét. Biztos vagyok benne, hogy madarat lehet majd fogatni vele, mert gyönyörű ez a kis vászonkép. A kép maga, a színek és a tónusok, biztos vagyok benne, hogy nem csak ő, hanem bármelyik ügyfél aki az irodába látogat odáig lesz tőle.