Ha a tökéletes partnerre vágysz

Azt gondolom, hogy ha egy vállalkozás elindításáról van szó, akkor nem igazán találunk olyan embert, aki a kezdeti időszakot ne aggodalommal és kételyekkel töltötte volna el, még akkor is, hogy ha esetleg tökéletesnek tűnő és precíz tervezési időszak előzte meg a vállalkozás kialakításának munkáját. Persze már a kezdetekkor jól érezheti bárki, hogy a vállalkozása sikeressége nem csak azon áll vagy bukik, hogy mennyi tudása van hozzá, vagy hogy mennyi munkát és energiát tesz bele a fejlesztésekbe, hanem bizony a kitartásának erősségén és az önmagába vetett hitén is rendkívül nagy százalék múlik a teljes sikeresség vizsgálatában. Persze én is tisztában voltam ezzel amikor úgy döntöttem, hogy belevágok a mezőgazdaság világába és egy sikeres és jól működő céget alakítok ki. Még fogalmam sem volt, hogy bár tudom, hogy rengeteg erő kell ehhez a feladathoz, sokkal de sokkal több nehézséggel fogok szembesülni mint én azt gondolom.

Természetesen azért az ember mindig kitartó, és általában ez a folyamatos munka el is éri a célját, mint ahogyan nálam is történt, még akkor is, hogy ha egyébként koránt sem volt nevezhető problémamentesnek az ide taró utam. Ha vissza mehetnék az időbe és egyetlen dolgot javasolhatnék magamnak, akkor bizony biztosan azt mondanám, hogy a partnerekre több hangsúlyt fektessek. Iszonyatosan sok múlik ugyanis azon, hogy az ember milyen vállalkozókat és külső segítő társakat tud megnyerni maga mellé. Az umwelt kft. munkája például kifejezetten sokat segített nekem abban, hogy ne csak be tudjak szerezni gépeket és berendezéseket, hanem gördülékenyen, kiválasztási segítséggel, jó áron, hihetetlen jó minőségben és tökéletes beszerzési folyamattal tudjak hozzájutni olyan mezőgazdasági gép vagy géppark berendezéseihez, amelyek nagymértékben megkönnyítették a cégen belüli munkát és így a hatékonyságot és az eredményességet egyaránt. Mindenkinek csak javasolni tudom ezt a kis csapatot, mert az eszközeik tényleg iszonyatosan jó minőségűek és nagyon jól használhatók, mindemellett pedig hihetetlen jó árakon.