Szüretre hangolódás

Gyermekeink egészséges lelki fejlődéséhez nélkülözhetetlen a hagyományőrzés, a hagyományápolás. Ez megvalósulhat a családban is, de jelen kell lennie az oktatásban is. Az iskolában a hagyományápolás folyhat a tanórákon is, de folyhat tanórán kívül is. Oktatási intézményünkben hagyománya van a jeles ünnepekhez kapcsolódó rendezvények szervezésének iskolai szinten. Ilyenkor, ha mód van rá, széles körben szervezzük az ünnepségeket. Sok esetben nem csak falusi, de járási szinten is küldünk meghívókat, gyakori hogy a fellépők zöme is távolról érkezik. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert a népi hagyományok tájegységenként eltérőek lehetnek, intézményünk pedig szeretné megismertetni a tanulókat minél több hagyománnyal.

Szüret közeledtével minden osztály készül saját kis műsorral. Néptáncosaink és furulyás csoportunk, valamint énekkarunk is képviselteti magát a műsorban. Ezen túl a falu civil szervezetei is fellépnek énekkel, verssel. A szomszédos település néptánc csoportjai szintén a fellépők között lesznek.

Osztályfőnök révén én is kordinálom nagy lelkesedéssel és odaadással a saját osztályom műsorát, amelyben terveink szerint lesz szüreti vers, melyet a fiúk adnak elő, őszi dalcsokor, mellyel a lányok készülnek. Mivel már három éve irányítom a közösséget osztályfőnöki mivoltomba, jó gyakorlatot építettünk ki a felkészülésre. Sok-sok gyakorlással tökéletesítjük a felkészülés során műsorszámainkat.

Gyakran beszélgetünk tanulóimmal a felkészülések szüneteiben ügyes bajos dolgaikról, a mindennapi élet nehézségeiről is. Így kerültek szóba az avon család kozmetikumai, bőrápolási cikkei..

Nagyon szeretem ajánlani a serdülőkorban lévő gyerekeknek akár a tisztálkodási szereket, a samponokat, a tusfürdőket, akár a kozmetikumokat, az arctisztítókat, a krémeket.

Szívesen ajánlom ezeket a lemosókat, krémeket, mivel használtam és is ezeket, és a velük kapcsolatos tapasztalataimat nagyon szívesen megosztom másokkal is.