Az ember számtalan esetben tud kilátástalan helyzetbe kerülni, munkája során, vagy bármikor máskor az életben. Én például nem is olyan régen olyan helyzetbe kerültem, amit nem gondoltam volna, hogy velem bármikor is elő fog fordulni, ugyanis a telefonom sikerült leejtenem, és persze össze is törtem, de sajnos a lehető legrosszabb időben, hiszen a munkám során egy hatalmas konferenciát szervezünk, és az összes név és telefonszám benne volt a telefonomban, amiről persze nem csináltam mentést. Így aztán az a helyzet állt elő, hogy szinte senkit sem tudtam elérni akit kellett a szervezéssel kapcsolatosan, vagyis nem tudtam ellátni a munkámat, így hihetetlen gyorsan szükségem volt egy szerviz szolgáltatásra. Hála a jó égnek az egyik nagyon jó barátom ajánlotta az androidszerviz.hu csapatát, hiszen őt már sokszor kihúzták a hasonló nehéz helyzetekből a telefonja miatt, és biztosított róla, hogy ha javítható a készülék, akkor ez a csapat biztosan meg fogja tudni csinálni.
Sajnos nem kaptam tőlük sem jó híreket, mert a telefon teljesen használhatatlan formáját mutatta, nem lehetett javítani, viszont meg tudták nekem oldani az adatmentés telefonról szolgáltatásuk keretében, hogy szinte az összes tárolt kép, adat, telefonszám és üzenet átkerüljön egy új készülékre, ezzel pedig mondanom sem kell, hogy az életemet mentették meg, és azt gondolom, hogy a munkahelyem és a megélhetésem is.
Én biztos vagyok benne, hogy ma Budapest utcáin ők az egyetlenek, akik megfelelő áron, gyorsan és profi módon tudnak ilyen helyzetekben segítséget nyújtani a hozzájuk fordulók számára. Ha az ember ilyen helyzetbe kerül, én azt gondolom, hogy ők az egyetlen segítség, aki ki tudja húzni a csávából. Hihetetlen, hogy egy ilyen helyzet szinte megoldhatatlan feladat elé állít minket. A tehetetlenség pedig idegőrlő. Ők tudnak segíteni az adatok mentése segítségével hogy fel tudja oldani az ember ezeket a lehetetlen helyzeteket. Csak ajánlani tudom őket mindenki számára.