A férjem az én életemben az a személy, aki tényleg még akkor is támogatott és biztatott, amikor már mindenki arról beszélt körülöttem, hogy valamit abba kellene hagynom vagy el kellene engednem, mert nem tudom megoldani vagy nem fér bele az életembe vagy az időmbe. Én amatőr szinten mindig is imádtam futni és rengeteget edzettem. Profi versenyző nem akartam lenni sosem, de az amatőr versenyeken előszeretettel indultam, szerettem edzeni és a versenyek hangulatát is imádtam.
Persze ahogy megszületett a kislányunk minden megváltozott körülöttem, és azt kell mondjam, ahhoz, hogy mindenre jusson időm, egy kis időre fel kellett hagyjak a sporttal és a futással, na és persze ennek kapcsán a vesenyekkel is egyaránt. Most hogy nemrég a fejembe vettem, hogy újra kezdek futni, és hogy a félmaratont, majd a maratont is le fogom futni, szinte minden ismerősöm arról kezdett beszélni, hogy lehetetlen dologba vágom a fejem a gyerek a család és a munka mellett.
Egyedül a férjem állt máshogy ehhez, ezt pedig egy gyönyörű kis jelképes ajándékkal hozta a tudtomra, hiszen amit kaptam tőle nem volt más, mint egy új apple watch szíj, ami tökéletesen illett a futó szettemhez, nem csak színben de anyagában is. Mondanom sem kell, hogy ezzel pedig rengeteg erőt és energiát adott nekem, és immár a félmaraton érem a kezemben van, a maratonra készülök, és azon már a kislányom is ott fog várni a célban. Azt gondolom, hogy mindenkinek legalább ennyire jó férjet kívánhatok csak, mint aki mellettem van. Biztos vagyok benne, hogy sokkal többen érnék el a céljaikat és valósítanák meg a vágyaikat.